BekÖszÖntŐ

Köszöntöm Iskolánk nevében azokat az érdeklődőket, olvasókat, akik szeretnének rólunk, munkánkról, eredményeinkről, céljainkról, az általunk felkínált lehetőségekről információt szerezni.
Honlapunk segítségével szeretnénk minden érdeklődő segítségére lenni, hogy találjon olyan információt, amit hasznosítani tud. A képekkel bemutatjuk iskolánkat, szűkebb és tágabb környezetünket, az itt alkotott művészeti alkotásokat.
Mi is tanítani, nevelni szeretnénk, s közben elérni, hogy diákok és szülők egyaránt megérezzék azt, hogy az elismerések, jó jegyek, dicséretek mellett az átmeneti sikertelenségek és figyelmeztetők is szeretetből fakadnak, s - reményeink szerint - a jövőt, a végső célt szolgálják.

Első tanítási nap: 2011. szeptember 1. (csütörtök)